Fenékpuszta, örök hajnal

Felhők a vonatablakból

Élet a kertben IV.

2009. március 31.

Az idei tél végére valahogy különösen kiéheztem a tavaszra, talán azért, mert idén igazán sokat kellett várni rá. De most végre valóban eljött! Az eddigi terepi tapasztalatgyűjtéseim során majdnem mindig számolni kellett a rossz idővel, ezért a mai napsütés ellenállhatatlanul hívogatott ki a szabadba, hogy az e heti felmérést elvégezzem.

            Szokásos álláspontomhoz közeledve a szabad ég alatti lét a simogató napsütéssel együtt fizikai örömöt okozott, egyfajta mámor töltött be, hogy  végre a zöldben lehetek, a Tavaszban… A kertrészlet nagyon sokat változott, mióta utoljára láttam. Ez a változás pedig valójában nem más, mint a tavasz beköszöntése és kiteljesedése.

             A tavasz érzetét számtalan tényező együttese váltja ki, de ezek közül talán a hagymás-gumós növények tavaszi aszpektusa dobogtatja meg leginkább a szemlélő szívét. A kerti út mentén az ibolyák lila foltjai gondoskodnak erről a hatásról, sőt, az egész évben nyíló százszorszépek bimbói is megjelentek már. Általánosságban is feltűnő a gyepszint változatossága az elmúlt hetekéhez képest. Bár a különböző lágyszárúak már a múlt héten megjelentek a fű között, levélzetük mégis erre a hétre fejlődött ki annyira, hogy ez a változatosság még kézzelfoghatóbbá váljon és első látásra egyértelmű legyen.

            Az egyszikűeknél maradva a pampafű ismét visszanyerte jól ismert habitusú jellegét, mivel a friss, világoszöld levelek mostanra nőttek meg annyira, hogy a kecses összhatást már erősítsék.

            A ciprus végképp levedlette elnyílott virágzatát, visszenyerve ezzel megszokott, kicsit azért még bronzban játszó sötétzöld színét. A cédrus is megváltozott kissé: kecses kis törpehajtásai közepén az új rügyek halványzöld gyöngyökként csillognak.

            A kertrészlet legfőbb díszértékét most a díszalma és a távolabbi, virágzó húsos som bokor jelenti. A som virágai apró napsárga felhőkként lebegnek a vastag, feketébe játszó sötétbarna, dekoratív ágrendszer körül. A díszalma ugyanez pepitában, csak a virágok helyett a frissen kibomlott, élénk világoszöld levélrügyek díszítenek így. Érdekes megfigyelni, hogy az ágrendszer formavilága a díszalma esetében mennyivel erősebben érvényesül: valószínűleg a rügyek elszórtsága miatt, valamint, mert az egész látvány közelebb van, így a részletek sokkal jobban érzékelhetők, mint a távoli sombokor esetén.

            A K épület előtti nyárfáról egy csilpcsalpfüzike hirdeti, hogy itt a tavasz, s a feketerigók is önfeledten énekelnek… 

...ette...

      Nagyon szeretem A bor filozófiáját, mert számomra ez az életöröm könyve. Hamvas Béla írta.

     Hogyan jutott ez eszembe? Hát, úgy, hogy mostanában én főzök itthon. Reggeli, ebéd, vacsora... és rájöttem, hogy nagyon szeretek főzni. Az életnek ezeregy arca van, és mindig szebb lesz az összhatás, bármelyiket  is pátyolgatja az ember. Ha tiszta a lakás. Ha rend van. Ha minden szobanövény virul. Ha egy jó történetet meséltek nekem.  Ha a pintyeim egészségesek, és szépen nevelik a fiókáikat. Ha pont akkor nyújtanak egy pohár italt, amikor szomjas vagyok. Ha pont annyit ettem valamiből, amennyi jól esett. Mind csupa apróság, és mégis: ezektől lesz kerek a világ.

      A magam részéről a világ kerekségét kulináris szempontból leginkább olyan reggeleken élem át, amikor úgy döntök, hogy indulás előtt van még némi időm teafőzésre. Főzök magamnak egy teát. Fekete teát mindenképp, jó erősre. Bele kis tej, amíg a felhő fel nem ér a tea tetejére, aztán kis méz... Megkever, tenyérbe vesz... belekortyol... no és akkor. Akkor helyre áll minden.

      De helyre áll akkor is, amikor egy jóleső reggeli, ebéd, vacsora után hátradől az ember, és elégedetten élvezi a szájban maradó ízeket. Legyen az "füstölt szalonna kenyérrel és zöldpaprikával", egy kedves barátnő által készített narancslekvár vagy sütemény, szürkemarha fartő vadas mártással és zsemlegombóccal, vagy egyszerű almás palacsinta, mind egyformán elégedetté teheti az embert. És az jó! Az elégedett emberek boldog emberek.